Szent István úti gázoló: a bíróság szerint a bizonyítékok hiányosak, az ügy nem egyszerű

Győr+ Fotó: Ács Tamás
2026.04.07. 12:51

Az ügyészség a győri Szent István úti gázoló bíróság elé állítására tett indítványt halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.

Az eljáró bíró az ügyiratokat megvizsgálva megállapította, hogy a bíróság elé állítás feltételei nem állnak fenn, ezért az iratokat az ügyészségnek visszaküldte. Bíróság elé állításra a bűncselekmény elkövetésétől számított két hónapon belül kerülhet sor, ha a bűncselekményre a törvény tízévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést rendel, az ügy megítélése egyszerű, a bizonyítékok rendelkezésre állnak és a terheltet a bűncselekmény elkövetésén tetten érték vagy a terhelt a bűncselekmény elkövetését beismerte.

Döntését a bíróság azzal indokolta, hogy az ügy megítélése nem egyszerű és a bizonyítékok sem állnak maradéktalanul rendelkezésre, felmerülhet ugyanis a szakértői bizonyítás kiegészítésének szükségessége. 

Az eljárás ügyészi vádemeléssel, majd az elsőfokú bírósági eljárással folytatódik – adott tájékoztatást az ügyről a Győri Törvényszék elnökhelyettese, dr. Máté Kinga.

Korábban a témában írtuk: